Pedoszosok

Pedoszosok

Elképzelésem a jövőmről

2023. február 14. - kissat

Már kiskoromtól kezdve nagyon érdekeltek a más nyelven szóló rajzfilmek. Ezek közül is az angol és a japán nyelv ragadott magával, ezért mind a két nyelvet tanulom, mert terveim lesznek velük.

Mindkét nyelvből szeretnék legalább egy középfokú nyelvvizsgát, de talán társalgás-anyanyelvi szinten szeretném tudni. Az angolt már egész jól megértem, olvasok is ilyen nyelvű könyveket és nézek filmeket, de ha életszerű helyzetbe kerülök, nehezen szólalok meg. Ezen szeretnék változtatni.

Adódott egy olyan lehetőségem, hogy idén nyáron Angliában tanulhatom két hétig az angolt. Az ott élő nagybátyám fog vigyázni rám, és a venezuelai felesége, ezért szerintem egy kis spanyol is rámragad, mire hazaérek. Nagyon várom az ottlétet, mert nemzetközi iskolában fogok tanulni, és remélem, hogy a világ minden tájáról sikerül barátokat szereznem, de főleg egy japán barátban reménykedem. A japán nyelvet animéken keresztül ismertem meg. Ezeken a meséken keresztül bele láttam a kultúrájukba, nyelvük szépségébe és a mindennapjaikba.

Annyira megragadott amit ott láttam éveken keresztül, hogy elkezdtem saját magam tanulni a nyelvet, majd tavaly decemberben egy magántanárhoz fordultam. Mindig egyre többet és többet akarok tudni az ottani kultúráról, ezért az igazi álmom Japánnal kapcsolatos. Érettségi után nagy vágyam, hogy felvegyenek a japán egyetem egyik szakára, ösztöndíj programon keresztül. Szívem vágya kint tanulni Japánban. Utánanéztem ezeknek az ösztöndíj programoknak, ha megnyerem a programot, 1-4 évet is kint tanulhatok. Egy beteljesült álom lenne.

A 2 szememmel látni azt, amit eddig csak tévén, videókon és könyveken keresztül láttam, ellátogatni az összes híres helyre, végigkóstolni az összes ételüket, és részt venni fesztiválokon. Ha mégsem sikerülne ez az álom, akkor sem leszek elcsüggedve, mert 20 éves koromra 2 nyelven perfektül szeretnék beszélni, és még mindig lehetek tolmács vagy fordító, ezért már most dolgozom az álmaimért, hogy a jövőm mindenképpen sikeres legyen, mert bármit elveszthetek az életben, de a megszerzett tudást soha.

Úgy érzem, nem vagyok és nem is leszek soha egy elveszett ember, mert teszek érte, hogy jobb legyen a jövőm. 18 éves korom után még a jogosítványt is megszerzem. 30 éves koromra remélem lesz egy szerető párom és kettő gyerekem.

Tudom, hogy szerencsés vagyok, mert a mai világban ritka gyerek az, akinek a szülei támogatni tudják bármiféle álmát, és én ilyen vagyok.

A bejegyzés trackback címe:

https://pedoszosok.blog.hu/api/trackback/id/tr4218049590

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása